Csikók etetése: Tippek az egészséges növekedéshez

Csikók, Test Kondíció

A csikók megfelelő etetését kiemelkedően fontos témának tartom, mivel ebben a korban alapozzuk meg az egészséges felnőtt életet lovaink számára. A helyes takarmányozással nem csak az egészséges csontozatot támogatjuk, de azt is, hogy lovunk kihozza magából azt a genetikai potenciált, ami benne van. Múlt héten írtam az árva csikók etetéséről, most pedig a későbbi takarmányozásukhoz szeretnék útmutatót adni.

Sajnos sok csikó küzd ortopédiai problémákkal, mint például a lábak chip-esedése. A chip-ek kialakulásának kockázata csökkenthető a megfelelő takarmányozással, azonban ez folyamatos odafigyelést és hozzáértést igényel. Természetesen előfordul, hogy a legjobb étrend ellenére is kialakulnak a gondok, hiszen a genetika is szerepet játszik az egészséges fejlődésben. Azonban úgy vélem, hogy ha a kockázatot csökkenthetjük, akkor miért ne tennénk ezt meg szeretett lovunkért.

A legfontosabb, amit meg kell értenünk, hogy az egészséges növekedés egy optimális növekedési ütemet jelent, ami nem egyenlő a maximális növekedési ütemmel, amit egy csikó produkálhat. Hibázunk tehát akkor, amikor örülve annak, hogy jó nagyra nő a lovunk, további többlet energiával látjuk el, és akkor is, amikor félve az ortopédiai betegségektől, nem etetünk elég energiát a lovunkkal. 

Az első esetben a többlet energia gyorsítja a növekedés ütemét, azonban a ló számára nem áll rendelkezésre elég ásványi anyag ahhoz, hogy a csont elég stabilra épüljön fel.

A második esetben pedig az energia hiánya visszafogja a lovat a szükséges fejlődésben, ami által a csikó nem fogja elérni azt a méretet, kondíciót, amire genetikailag képes lenne. A visszafogott lovak esetében is igaz az ásványi anyag- és vitamin hiány fellépése, ami szintén egészségügyi kockázatokat rejt magában.

Láthatjuk tehát, hogy annyira nem egyszerű egészséges csikót nevelni, a megfelelő takarmányozás kulcsfontosságú, és óvatos egyensúlyozást jelent az energia-, a fehérje-, az ásványi anyag- és a vitamin bevitelben.

Energia

Az etetett energia mennyiségével tudjuk szabályozni azt, hogy a csikónk milyen gyorsan nő és milyen a testkondíciója. Erre a két tényezőre fokozottan figyelnünk kell.

Az alábbi táblázatban láthatjátok, hogy körülbelül mennyit kell nőnie egy csikónak naponta, ha úgy számoljuk, hogy felnőtt korában kb 550 kg lesz.

Ha a növekedési ütemet a fentiek szerint tudjuk tartani, akkor van a legnagyobb esélyünk arra, hogy egészséges csontozat fejlődik úgy, hogy a csikónk közben nem marad vissza a fejlődésben.

Ha azt látjuk, hogy ennél gyorsabban nő, akkor lejjebb kell venni az energia bevitelt, ha viszont lassabban, akkor emelni ajánlott.

Testkondíciót illetően pedig 4.5 és 6 között szeretnénk tartani a csikót a Henneke rendszer szerinti pontozásban. Erről írtam már egy cikket, ezt ide kattintva olvashatod.

Ami még nagyon fontos, hogy az energiát jól emészthető formában etessük a csikókkal. Írtam már cikket az árpa illetve a zab emészthetőségéről, ezt ide kattintva olvashatod. Én az árpa etetését nem javaslom egyáltalán, ha gabonát szeretnél etetni, akkor a zabot ajánlom. Amit fontos tudni, hogy a csikók még nem tudják rendesen megrágni a zabot, így roppantva adjuk nekik, hogy a kemény és nehezen emészthető héját feltörjük előre, ezzel segítve az emésztést.

A magasabb energiát nem muszáj gabonából fedeznünk, kaphat a csikó például répapelletet és lucernát is.

Fehérje

Kiemelkedően fontos tápanyag a csikók fejlődése szempontjából, mind a csontok, mind az izmok miatt. Nagyon fontos, hogy nem csak a megfelelő mennyiségre, de a megfelelő minőségre is törekednünk kell, amikor fehérjéről van szó. Minőség alatt azt értem, hogy a ló számára fontos aminosav profillal kell rendelkezzen. Ilyen a lucerna és a szója.

Ha például a csikó nem kapja meg a szükséges fehérjét a takarmányban, akkor jó eséllyel a bevitt energiát zsírszövetként fogja tárolni, mivel izmot építeni nem tud belőle a fehérje hiánya miatt. Mi pedig nyilván egy izmos, nem pedig egy zsíros fiatal állatot szeretnénk nevelni. 🙂

Ásványi anyagok

Az ásványi anyagok kiemelkedően fontos szerepet játszanak abban, hogy minden tekintetben egészséges csikót neveljünk. A csontozathoz és az izületekhez is nagyon fontos, hogy megfelelő mennyiségben és arányban legyenek. A legfontosabb ásványi anyagok a csikó számára a kálcium, foszfor, réz, cink, mangán, nátrium, jód és szelén. Ezek hiánya fejlődési rendellenességekhez vezethet, így fontos, hogy odafigyeljünk ezekre.

Sokan úgy vélik, hogy ha a csikó egész nap legel, az elegendő neki önmagában. A képzésemen a tanáraim a világ minden tájáról jelen voltak, és az elmondásuk szerint még sosem találkoztak olyan széna illetve legelő teszttel, ahol a csikó számára minden fontos tápanyag meglett volna. Természetesen konkrét választ csak a szénád és/vagy a legelő labor eredményének elemzésével lehet kapni, de nagyon valószínű ebből kiindulva, hogy a te legelőd, szénád sem tartalmaz minden szükséges tápanyagot a megfelelő mennyiségben egy csikónak.

Vitaminok

A vitaminokról azt kell tudnod, hogy a megfelelően karbantartott, dús zöld legelő az, ahonnan a csikók be tudják vinni a vitaminok nagy részét. A szénában már jelentősen kevesebb a vitamin tartalom, mivel ezek hamar lebomlanak a kaszálás után. Ha tehát a te csikód a fent említett dús legelőn tudja tölteni a napjait, akkor több vitamint visz be, mint a szénán élő társaik,de sok esetben még ez sem elegendő.

Kiegészítők

Sokan elkezdenek különféle kiegészítőket adni a csikóknak úgy, hogy az alap étrendjük nincs rendben. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy egy jól összeállított alap a legfontosabb, hiszen ez mellé sokszor már nem is kell plusz kiegészítőkkel bajlódnunk. Ráadásul ha ez nincs rendben, akkor a kiegészítők adása sem fogja elérni a kívánt hatást.

Ezen túl pedig, ha elkezdesz külön ásványi anyagokat adagolni a csikónak, könnyen felborítod azt az egyensúlyt, aminek meg kell lennie a ló szervezetében, hogy egyik se akadályozza a másik felszívódását. 

Konklúzió

A fentiekből látszik, hogy bizony ahhoz, hogy megfelelően etessük csikónkat, egyensúlyoznunk kell az energia, fehérjék, ásványianyagok és vitaminok mennyisége és minősége között a csikók egyedi szükségleteinek megfelelően. 

Szakmailag egyébként is a széna tesztelése mellett vagyok, de ez csikóknál még fontosabb lenne, pont azért, hogy lássuk, hogy az mennyi energiát, vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. A széna mellett a legelő tesztelése is fontos lenne, ha azon tartjuk a csikónkat. Ez azért lényeges, mert így kiderülhet egy jelentősebb ásványi anyag hiány, vagy aránytalanság a szálas takarmányban, amit kiegészítőkkel tudunk orvosolni. Ne feledjük, az első 12 hónap kulcsfontosságú csikónk életében, hiszen ekkor tesszük le későbbi életének alappilléreit. 

Ha úgy érzed, hogy szeretnél szakmai tanácsot kérni akár a csikód, akár már felnőtt lovad étrendjéhez, akkor keress bátran telefonon, Messengeren, Viberen vagy emailen. 🙂

Címkék :
Csikók, Test Kondíció
Megosztás :