Árpa vagy zab? – A kockázatok szakmai szemmel

Alaptakarmányok

Jelen írásomban szeretném megismertetni veletek a különböző keményítő források hatását a ló szervezetére. Ez a téma egyébként is közel áll a szívemhez, így a vizsgamunkám témájának is ezt választottam az egyetemi kurzuson tavaly. 

Azt látom magam körül, hogy itthon nagyon elterjedt az árpa etetése lovas körökben és a legtöbben nincsenek tisztában azzal, hogy mi a különbség a zab és az árpa között a ló emésztése szempontjából. 

Amikor megkérdezek valakit, aki árpát etet a lovával, hogy miért, akkor általában azt a választ kapom, hogy “Mert a zab nyomja a lovam agyát, az árpa viszont nem”.

Igen, az előfordulhat, hogy a zabtól kirobbanó lesz a lovad, de ez nem azt jelenti, hogy jó megoldás árpát adnod neki helyette. Lássuk miért.

A ló bélrendszere úgy van kialakítva, hogy nem minden tápanyagforrást egy helyen emészt. A fehérjéket, zsírokat és a keményítőt a vékonybélben, míg a rostokat a vékonybél után található hátsó bélszakaszban emészti. A vékonybélben emésztő enzimek működnek és ezek segítik az emésztést és felszívódást, míg a hátsó bélszakaszban baktériumok fermentálják a rostokat és a ló az ebből felszabaduló zsírsavakat tudja hasznosítani.

A ló energiává csak azt a tápanyagot tudja átalakítani, ami a megfelelő heyen emésztődik meg és szívódik fel. Tehát a keményítőnek, a fehérjének és a zsírnak a vékonybélben kell felszívódnia a hasznosulás miatt.

Amit fontos tudni, hogy a vékonybél keményítő emésztési kapacitása nem túl nagy, így nem mindegy, hogy miből és mennyit adunk a lovunknak. Ha a táplálék áthaladása közben a keményítő szerkezete vagy mennyisége miatt nem tud megemésztődni, akkor tovább halad a bélcsatornában a hátsó bélszakaszba, ahol azt a ló nem tudja energiává alakítani. Sajnos azonban a helyzet nem ennyire egyszerű, mert nem csak annyi történik, hogy nem válik energiáva az adott takarmány, hanem a hátsó bélszakaszba jutott, de nem “odavaló” tápanyag elkezdi felborítani az egyébként is érzékeny bélflórát alkotó milliónyi baktérium összetételét.

Ha a zab és az árpa energia- és keményítő tartalma közel azonos, akkor hogy létezik mégis, hogy a zab “megtolja” a lovat, az árpa pedig nem? A fentiekből már következtethetünk a válaszra: mert nem tudja rendesen megemészteni, vagyis nem tudja energiává alakítani azt. (és ez gond…)

A különbség tehát a keményítő molekuláris szerkezetében és az azok között lévő kötésekben van. 

Egy kutatócsoport 2015-ben megvizsgálta a zab, az árpa és a kukorica keményítő szerkezetét, és az alábbi képeket publikálták:

Így néz ki a zab szerkezete mikroszkóp alatt:

Forrás: Bochnia és társai, 2015

Ez az árpáé:

Forrás: Bochnia és társai, 2015

Ez pedig a kukoricáé:

Forrás: Bochnia és társai, 2015

Nézzük, hogy mi a különbség a három gabona szerkezete között az emészthetőség szempontjából. Az első nagyon fontos tényező a szemcseméret. A zabnak sok apró szemcséből áll a keményítőtartalma, míg az árpa és kukorica szemcséi jóval nagyobb méretűek, ami összességében kevesebb hozzáférési felületet biztosít az emésztőenzimeknek a lebontásra. Ha ez még nem lenne elég, akkor a simább felület és a szemcsék közötti erősebb kötések tovább nehezítik az emésztőenzimek dolgát a kukorica és az árpa esetében. A kutatás kimutatta tehát, hogy a három gabona közül a kukorica keményítője emészthető a legrosszabban, utána jön az árpa és a legjobb emészthetőségű gabona a ló számára a zab . (Bochnia et al, 2015)

Mi történik tehát a ló emésztőrendszerében az árpával? A vékonybélben a keményítőt bontó enzimek a benne lévő keményítő nagy részét nem tudják lebontani, így az továbbhalad a hátsó bélszakaszba. Ha a keményítő emésztetlenül jut át a vékonybélen, a vakbélben és vastagbélben található baktériumok fermentálják azt. Ez a folyamat pedig számos nemkívánatos következménnyel járhat. Harlow és társai (2016) vizsgálata kimutatta, hogy az árpa alapú diéta jelentős változásokat okoz a lovak bélflórájában, beleértve az amilolitikus baktériumok számának növekedését, a tejsav koncentrációjának emelkedését, a pH csökkenését és a cellulolitikus baktériumok számának csökkenését. Ez utóbbi csoport felelős a rostok lebontásáért, ha tehát csökken a számuk, akkor a lovunk a szálastakarmányt sem fogja tudni megfelelően feldolgozni. A tejsav koncentrációjának emelkedése pedig a belek elsavasodásához vezet, ami irritációt, gyulladást, hasmenést, székletvizet és legyengült immunrendszert eredményezhet.

Ezen a ponton felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ok, de hát ezért adjuk roppantva az árpát, nem? Hogy könnyebben emészthető legyen.. A válasz erre, hogy sajnos ez nem elég. A roppantás a külső, kemény héjat töri meg, de nem változtat a keményítő molekuláris szerkezetén, ami a fenti problémákat okozza.

2020-ban egy kutatócsoport megvizsgálta, hogy a különböző hőkezelések milyen hatással vannak az árpa és a kukorica emészthetőségére, és arra jutottak, hogy a mikronizálás képes a legnagyobb mértékben javítani az emészthetőségen, de még így is megjegyezték, hogy a vártnál nagyobb mértékű keményítő haladt emésztetlenül át a lovak vékonybelén. (Thorringer et al., 2020) 

Mi a tanulság ebből? Véleményem szerint alapvető fontosságú, hogy arra törekedjünk, hogy jól emészthető takarmánnyal etessük lovainkat. Gondoljunk csak bele, mi sem érezzük magunkat a topon, amikor valami nehezen emészthetőt eszünk, akkor gondoljunk a lovunkra, akitől jó kondíciót, egészséget, kedvet és maximális teljesítményt szeretnénk. Ezt csak tudatos takarmányozással érhetjük el, ami maximálisan támogatja az emésztést és a bélflóra egészségét.

Ha tehát a lovadra ismersz, hogy árpát adsz neki, mert a zabtól “hülye” lesz, akkor gondolkozz el azon, hogy kell-e neki egyáltalán bármilyen keményítő? 

Nem kötelező keményítőt enniük a lovaknak, nagyon sok lónak nincs szüksége rá, mert nem végeznek annyira megterhelő munkát, hogy ne tudjanak anélkül is dolgozni. Az én lovaim sem esznek gabonát, mégis tökéletes formában és erőnlétben vannak. Ráadásul egy jól összeállított étrenddel más forrásokból is biztosítani lehet nagyobb energiaszükségletet.

Amire még figyeljetek, hogy jelenleg az itthon kapható tápok nagy része árpa és kukorica(!) alapú. Ez ugyanúgy azt jelenti, hogy árpát és kukoricát etetsz a lovaddal. A cégek úgy működnek, hogy a profit érdekében azt gyártják, amire igény van a lovasok körében, és ez sokszor rossz hiedelmeken alapszik. Így történik az, hogy a “zabmentes” jelző jól eladható, mert a vásárlók nem nézik meg a címkét, és ha meg is nézik, nem tudják, hogy az árpa és a kukorica, ami benne van, az rosszabbat tehet a lovukkal, mint a zab. Ajánlom tehát, ha zabmenteset keresel, hogy alacsony keményítő tartalmút keress inkább, ne olyat, ahol a zab helyett a fenti két gabonát tették bele. Ne feledjétek, azért mert eladásra kínálnak egy terméket, attól még az nem biztos, hogy megfelelő!

Ha szükséged van segítségre a megfelelő és egészséges étrend összeállításához lovadnak, akkor keress telefonon, Messengeren, Viberen vagy Whatsappon. 🙂

Források

Bochnia M., Walther S., Schenkel H., Romanowski K., Zeyner A. (2015) Comparison of Scanning Electron Microscopic Examination of Oats, Barley and Maize Grains with the Analyzed Degree of Starch Breakdown and Glycaemic Responses in Horses, International Journal of Scientific Research in Science and Technology, Volume 1, Issue 2, Print ISSN: 2395-6011 

Harlow BE, Lawrence LM, Hayes SH, Crum A, Flythe MD (2016) Effect of Dietary Starch
Source and Concentration on Equine Fecal Microbiota. PLoS ONE 11(4): e0154037.
doi:10.1371/journal. pone.0154037

Thorringer, N.W. & Weisbjerg, Martin & Jensen, Rasmus Bovbjerg. (2020). The effects of processing barley and maize on metabolic and digestive responses in Horses. Journal of animal science. 98. 10.1093/jas/skaa353.

Címkék :
Alaptakarmányok
Megosztás :